Edzésleírás
Ma munka után egyből hazaérve öltöztem is át futóruhába, futócipőbe, és mentem, mentünk... Az már igazi "vadász" kutyának számít, aki megérzi a gazdi ruháján, hogy futni megy, és tudja jön velem?! IMÁDOM Vagányt (még mindig :)) Vittem Őt is, és Brúnót is. Picit féltem ettől a két kutyával közösen futástól, de minden ment simán...mígnem (hamarosan visszatérek rá) Az elindulás a szokásos...utcára ki, Vagány ugat, ugrál...no, de már nem annyira (gondolom mert lett egy pajtása) és, akkor az utca végéig még óvatosan mentünk, mígnem kiértünk a határba, és onnantól, öröm-boldogság-szabadság!!! Tudni kell, hogy Én póráz és nyakörv nélkül vittek őket, amit nem is bánok, had érezzék, hogy szabadok, övék az egész rét, az egész mező... Nem volt semmi sem tervbe véve, ami a futásom illeti, csak menni akartam, végre a két kutyával együtt...pulzust sem figyeltem (lehet jobbis :)) Két kör fel a dombra, el a Várhegy alatt, majd egy kör a patakpart felé ... Vagánynak vörösre fagytak a tökei (bocsiii :D) Brúnó pedig már-már alig bírt szaladni ;) Jól kifárasztotta(m) őket ez a futi. No ,és akkor még két kör az üdülő melletti szántás körül...mikor a második körnél tartottunk, akkor történt valami...megállt bennem az ütő egy pillanatra. Az üdülő terület el van kerítve, viszont helyenként a kerítésen égtelen nagy lyukak ólálkodnak...az egyikkel épp volt ma szerencsénk találkozni, ugyanis Vagány beszaladt a kerítésen (de mindig kijön onnan...) most majdnem nem jött ki...én futok, Vagány bent az üdülő területén, egyszer hallom, hogy nyüszít egyet, majd jönne de nem tud, nyüszít mégegyet, és rángatózik :(:(:( Gyorsan visszafutottam, és akkor látom, hogy a kutya nyakán körbe egy hurok...drótból, ami már szépen rászorult a nyakára :(:( Borzalmas volt így látnom szegényt, Én kisebb sokkot kaptam, majd gyorsan nagyon gyorsan kiszabadítottam Vagányt!! Óriási kő esett le a szívemről. Ilyennel még soha nem találkoztam, ezekután pedig nem is szeretnék találkozni...azt sem tudtam hogyan működik, de szerencsénkre könnyen kitudtam szedni a fejét ♥ Megijedtem, hogy ott marad, mert esetleg nem tudom kiszedni a fejét, és már leforgott a szemeim előtt minden...de Hála Istennek, túléltük ezt a futást is!!! Végülis éppségben hazaértünk mindhárman...így Brúnó első futása igen kalandosra sikerült ;) Az időjárásról pedig annyit: -2 fok, a pusztában süvítő szél, pont az arcomba, sapka és kesztyű nélkül...volt egy kis napocska derengés, és ónos eső szitálás is...hát, normáááális ?
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:56:10 | 9 | 06:14 | 9.61 | 49 | 0 | 163 | 149 |
Elég izgi kaland-futi, még jó hogy heppiend a vége! Vagánynak simi, Neked egs!!!
Sneci-ke 4174 napja
még jó, hogy szerencsés vége lett, gondolom, Vagány is megijedhetett...