Edzésleírás
11. E.ON Délibáb Terepfesztivál - félmaraton
Korán a helyszínre értem, 12 órakkor már a rajtcsomaggal ücsörögtem, nézelőttem. A kerékpárosokról érkező hírek nem voltak bíztatóak a pálya állapotára vonatkozólag. Iszonyat lassan teljesítettek a kerékpárosok. 13 órakor még alig érkeztek meg, pedig ekkor már indult a 7 km-es futás.
Csak eljött a 15 óra, rajt, és 400-500 méter után mi is megtapasztaltuk, milyen bokáig érő sárba dagonyázni, pocsolyákon keresztülgázolni, (fenének sem volt kedve megkerülni, fárasztób lett volna, és sok volt).
Igen hamar 100%-on telítődött a cipőm víztartalma, de gond egy szál sem, innentől nem kelett egyáltalán törődni a tócsákkal, bele közepébe, ha úgy tűnt rövidebbnek és gyorsabbnak.
A bizonytalan talajfogás nagyon gyilkolta a bokát és térdet, kicsit aggódtam emiatt.
A kör első harmadán még nem túl erős szembeszél is volt, de legalább a nap nem tűzött. Egészen a második kör közepéig, ekkor előbújt és itt-ott igen gyorsan szárította a pályát.
A körülmények ellenére sikerült azt a tempót teljesítenem, amit terveztem, bár lassuló köröket futottam.
Nem bántam meg, hogy elmentem, nem egy szokványos félmaratoni verseny volt.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:34:30 | 21.1 | 04:29 | 13.40 | 0 | 0 | 0 | 0 |