Ultrabalaton videointerjúk
Yiannis Kouros befutóvideó és interjú.
Yiannis Kouros befutója
Yiannis Kouros interjú a verseny után (angolul)
Kalotai Levente interjú a verseny után
Az angol interjú fordítása:
- Yiannis, gratulálunk, megnyerted a 2. Ultrabalatont.
- Köszönöm.
- Milyen volt a verseny, hogy érezted magad?
- Tulajdonképpen úgy jöttem erre a versenyre, hogy szerettem volna megjavítani a tavaly elért eredményemet, mert most jobb formában vagyok. De idén az időjárás szörnyű volt. Tavaly felhős időben futottunk, így, bár akkor gyorsabb volt a tempó, mégis sikerült megőrizni a szervezetünkben a fontos ásványi anyagokat. Idén viszont, a napsütés és az éjszakai páratartalom következtében, azt gondolom, egy idő után mindannyian kiszáradtunk, szédülni kezdtünk, így fokozatosan csökkent a teljesítőképességünk. Ennek ellenére elégedett vagyok az elért eredményemmel, és azzal, hogy gyomor problémáim ellenére is volt elég erőm befejezni a versenyt. Az utolsó órákban már semmit nem tudtam enni, csak ittam, és azt is túl keveset, ezért is száradtam ki. De most már egészen jól érzem magam, és ez a futás igen kemény, de jó felkészülés volt nekem a következő versenyemre.
- Tavaly nagy versenyben voltál Bogár Jánossal, a magyar futóval. Idén ....
- Nem, én nem így fogom fel a versenyeimet. Mindig azért futok, hogy kihozzam magamból a legjobbat, és javítsak a saját teljesítményemen. Eközben persze szeretem látni a többi futót magam körül, sőt magam előtt is, de a fő célom az, hogy a saját eddig elért legjobb eredményeimen javítsak: akár egy adott idő alatt megfutott távolságon, akár egy adott táv teljesítéséhez szükséges időn. Minden futónak örülök, aki rajthoz áll velem együtt ezeken a versenyeken. Mi mind barátok vagyunk. Az ultrafutás a barátságról szól, és nem a versenyzésről. Mi nem versenyzünk egymással úgy, ahogy a rövidebb távokon szokás.
- Mit gondoltál a verseny szervezéséről?
- Idén sokkal jobban sikerült megszervezni a versenyt mint tavaly. Múlt évben 21 alkalommal tévedtem el, idén csak négyszer [nevet], de azért még mindig eltévedtem. Az egyetlen dolog, amin még fontos lenne javítani, az a hideg víz hiánya a frissítőpontokon. A víz, amit nap közben ittam, szinte forró volt, valószínűleg ez okozta a szédülésemet is. Ha ezt sikerül kijavítani, azt gondolom, tökéletes lesz ez a verseny.
- Akkor remélhetjük, hogy jövőre is visszatérsz?
- Ez attól függ, lesz-e erre az időpontra másik versenyem betervezve. Igazából én elsősorban olyan versenyeket keresek, ahol adott idő - 24 vagy 48 óra - alatt kell minél nagyobb távolságot megtenni. Nem szeretem a „trial" típusú versenyeket, mint ez is.
Ugyanakkor nagyon tetszik nekem ennek a versenynek a hangulata, és a környezet, a táj is végig gyönyörű volt az egész útvonalon. Nagyon kedvelem a magyar embereket is, sokszor voltam már Magyarországon, a nyolcvanas években például futottam a második [budapesti] maratonon is..
- Köszönjük szépen, és gratulálunk!
Hasonló cikkek
Ultrafutás - Maráz Zsuzsa megvédte címét az Ultrabalatonon
Ultrafutás - itt a tizedik Ultrabalaton
Ultrafutás - holland és magyar győzelem az Ultrabalatonon
Ultrafutás - kezdődik a kilencedik Ultrabalaton
8 hozzászólás
hpeter86
6025 napja
Az angolul nem tudok kedvéért a Yiannis Kouros interjú feliratozva vagy szinkronizálva is látható lesz?
P@pp
6025 napja
Sziasztok!
Pár fotót készítettem én is, ha valakit érdekel: www.1961.hu oldalon a fotóim menüben vannak.
Pár fotót készítettem én is, ha valakit érdekel: www.1961.hu oldalon a fotóim menüben vannak.
pen
6024 napja
hpeter86,
Inkább majd leírom magyarul, mit mondott, mert a szinkronizálás / feliratozás elég nagy meló lenne.
Inkább majd leírom magyarul, mit mondott, mert a szinkronizálás / feliratozás elég nagy meló lenne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Még több címke
Rasztaszabi írta: Tisztelt edzesonlnine!
Szeretném megköszönni Nektek ezt az ironman edzéstervet. ...
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét 1
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét 1
Melorin írta: Sziasztok!Ma fejeztem be a programot. 39 éves vagyok, 2 év home office és +10-15kg ...
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498
szabfer76 írta: 46 évesen, előzetes sportelőélet nélkül egy kollégám javaslatára próbáltam ki ezt ...
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498
Andi226 írta: Sziasztok! Elmúltam 50, és soha nem tudtam futni. Pedig nagyon szerettem volna, ...
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498