Teszteld te is
kedvenc sportcuccodat
majd írd meg róla a véleményed!
Teszt írásához először be kell jelentkezned!
Nem csak úri huncutság
sepi 5122 napjaTermék: Under Armour - ColdGear alsó és felső
ÖsszefoglalásKicsit szkeptikusan vágtam bele ebbe az Under Armour tesztbe ugyanis technikai alsóöltözékek sosem voltak a sportruhatáram részei. Amolyan úri huncutságként gondoltam ezekre a termékekre. El is határoztam, hogy nem leszek kíméletes a teszt során, ha úgy érzem, hogy valami nem stimmel a cuccokkal, akkor azt könyörtelenül tisztességesen meg fogom írni. Most viszont bajban vagyok, mert mint lentebb olvasni fogjátok nem nagyon találtam fogást a cuccokon, pedig becsszóra próbálkoztam.
Részletes tesztA tesztelési koncepciómat nem éppen tudományos módszerekkel határoztam meg, hanem marketing oldalról közelítettem meg. Elolvastam mit mond az UnderArmour a termékekről és elhatároztam, hogy az általános érzéseken túl ezeket próbálom meg megcáfolni, vagy igazolni.
Két terméket teszteltem. Az egyik a ColdGear Compression Mock fantázianevű, hosszúujjú compressziós felső, a másik pedig a ColdGear Core Ventilated Compression Short elnevezésű (rövid neve lehetne CGCVCS) térd fölé érő alsónadrág.
Mint az elnevezésekből is látszik, mind a két termék tartalmazza a ColdGear (hideg időre javasolt viselet) és Compression (kompressziós ruházat) technológiákat. Először a felsőt, majd egy hétre rá az alsót kezdhettem el nyúzni november elején.
Mindkét termékről elmondható első ránézésre, hogy nagyon jó minőséget sugároznak, a megjelenésük pedig abszolút cool. Tisztára sportemberi kinézetem lett, amikor felpróbáltam őket hab testemre, ami nyilvánvalóan a kompressziós technológiának köszönhető. Összetartja, amit össze kell tartani, ami esetemben a pocakom visszahelyezését jelenti a mellkasvonalamon belülre. Felvenni szűkössége ellenére is elég egyszerű őket, bár a felsőt igazgatni kellett egy ideig, hogy minden a helyén legyen. Miután magamra aggattam őket eszembe is jutott, hogy a mellbimbó leragasztás, meg a comb bekrémezés elmaradt és, hogy ezt így is hagyom, hogy kiderüljön mennyire dörzsöl.
Elsőre mind a két darabot egy-egy laza edzésre vittem el, majd következett egy 31 kilis hosszú futás a felsőben. Csak egy pólót vettem az UA fölé, de egy pillanatig sem fáztam a kb 7-8 fokos hidegben, sőt egy kicsit melegem is volt. Furcsa érzés volt a szorosan testre tapadó felső, de relatív hamar megszoktam. Mivel nagyon könnyű cucc ezért kicsit olyan érzés volt, mintha nagyon kevés ruha lenne rajtam. A 3 órás futás során nem éreztem sehol semmilyen dörzsölődést, de tudtam, hogy ez csak otthon fog kiderülni vetkőzés után. A nedvesség elvezető képesség már futás közben is tapasztalható volt. Nekem mindig az alkaromhoz csapódik le a sok izzadtság, ha más felső van rajtam és ilyenkor mindig facsarni lehet a cuccaim ujjából a vizet. Itt ez nem történt meg, az Under Armour remekül kivezette az izzadtságot és gyorsan száradt. Otthon a fölé vett pamut Edzésonline pólón azonban látszott, hogy mennyit is izzadtam.
Hazaérve kiderült, hogy a legnehezebb dolog egy ilyen kompressziós felsővel, az a vetkőzés. Nem egy emberes feladat, ahogy a rám tapadt cuccot próbáltam lehámozni magamról. Szóltam is pennek, hogy segítsen, mielőtt szétszakítom esetleg. Rövidebb futásoknál a levétel azért jóval egyszerűbb. Csináltam egy gyors kicsavarós tesztet futás után. A felül lévő pamut pólóból csavarni lehetett a vizet, az Under Armour azonban csak egy két cseppet potyogtatott el. Szintén itt derült ki, hogy semmilyen szinten nem dörzsölte ki a mellbimbóim, aminek ugyancsak nagyon örültem, ugyanis nálam a kidörzsölődés kb 15 kilinél már mindig kezdődik. Ruhalevétel után néhány piros csíkot hagyott rajtam a gyűrődéseinél, amiket rámszorított, de ezek percek alatt elmúltak.
A kompressziós képességeiről nehezen tudok nyilatkozni, de tény, hogy ez volt az idei leghosszabb futásom, de relatív gyorsan regenerálódtam. Ezután az edzés után gyakorlatilag minden edzésemen viseltem, azóta most vasárnap felejtettem csak el kivinni a Szigetre, amit meg is bántam, mert átfáztam kicsit. A hidegebb reggeli edzéseken és csak két rétegben futottam mindig is úgy éreztem, hogy a nagy hidegekben is elég lesz az Under Armour fölé egy melegebb réteg.
Kb minden harmadik futás után mostam ki csak, de elmondhatom, hogy jóval kevesebb szagot őriz meg, mint egy pamut, vagy termo ruha. Igaz egyszer bent felejtettem egy napra futás után a táskámban és az már kifogott rajta, de ezt azt hiszem nem róhatom fel a hibájának.
Talán említést érdemel még, hogy a felső el van látva a nyakán fényvisszaverő logóval, ami valóban jól látszik sötétben.
Picit nagyobb kiváncsisággal vágtam neki az alsó tesztelésének, mivel úgy gondolom, hogy minden futó deréktól lefelé fordítja a nagyobb hangsúlyt. Mivel én hajlamos vagyok a kidörzsölődésre a combméretem miatt, ezért kifejezetten vártam, hogy mit fog nyújtani az alsó ezen a téren. De előtte még közelebbről szemügyre vettem a ruhát és megállapítottam, hogy nagy hagsúlyt fordítottak a csak fiúknál létező hengeres alakú szervnek az elhelyezésére, sőt közelebbről megnézve látszott, hogy apró lyukakkal tarkították ott lent középen az alsót, ezzel biztosítva megfelelő szellőzést.
Az alsót is gyorsan bedobtam a mély vízbe egy 15 kilis tempó futás erejéig. Az azonnal érződött, hogy remekül melegít. Volt rajtam egy nagyon vékony hosszú nadrág még felül és egyértelműen térdtől lefelé fáztam induláskor. Nem tudom, más hogy van vele, de az biztos, hogy nem sprintelésre való egy ilyen alsó. A szorítás úgy éreztem kicsit gátol a lendületes mozgásban. A kényelem tökéletes volt, csak úgy éreztem, hogy picit mintha visszafogna valami. A későbbi laza futásokon ez nem volt tapasztalható, gondolom, hogy a hosszabb lépéseknél érezni ezt leginkább.
A hidegebb reggeleken dilemmába kerültem. Az alsóban nem fázott semmim, de térd alatt a vékony második réteg már kevésnek tűnt. Viszont termót nem akartam még rávenni. Szerintem van egy pár fokos tartomány, amikor nehéz kiválasztani mi kerüljön ránk második rétegben. Talán szerencsésebb egy teljes hosszúságú alsót beszerezni, amire normál időben elég egy rövidnadrágot rávenni, hidegebb időben viszont elég egy vékony második réteg.
Végül pedig írnék pár szót a kidörzsölésről. Tényleg csak pár szót mert nincs mit írni róla. Egyszerűen nem dörzsölt ki sosem. Az elmúlt egy hónapban elmúltak a régi dörzsölődések nyomai is.
Így utólag visszaolvasva azt kell mondjam általánosságban tévedtem a technikai alsóruházat hasznosságát tekintve. Ez a felszerelés tényleg nem csak úri mulatság, hanem abszolút hasznos felszerelése lehet minden futónak, túrázónak. Az ára ugyan elég borsos, de ha kibír egy-két téli szezont, akkor azt kell mondjam még így is megéri. Az elmúlt egy hónapban tartóssági problémát nem tapasztaltam, de ez úgyis csak tavaszra fog kiderülni.
Pálfordulásom legmeggyőzőbb bizonyítéka talán az, hogy ma megrendeltem egy hosszú alsót is magamnak karácsonyi meglepiként.
Under Armour - ColdGear alsó és felső értékelése Teszt értékelése7 hozzászólás
Igen, már nekem is állandó részét fogja képezni a felszerelésnek, most épp vettem egy hosszú alsót is télire. Eddig bevált.
Kipróbáltam nagyon-nagyon jó cucc ! Találtam akciósan féláron :http://www.sportsdirect.com/under-armour , bár a posta 20 font, ugyhogy érdemes mást is vásárolni !
Kedves Erhat, én is hasonlóképp meg vagyok elégedve a motyóval, így érdeklődéssel néztem a linket, ám a 39 fontos ár helyett a 35 fontot ( a coldgear mock vonatkozásában ) a 20 fontos szállítással nem hogy nem találom olcsóbbnak de még drágább is mint a hazai webáruházban, ahol ráadásul március 1-ig most ingyen szállítanak. Legalább is a facebook oldaluk erről számolt be a minap. Szóval én asszem maradok a hazainál :-))
Én konkrétan ezt :http://www.sportsdirect.com/under-armour-wales-rugby-baselayer-top-mens-387125 a terméket vettem meg ami 17.99 volt !
Szombaton futottan benne hosszabbat (46km - 5ó50p) és no vazelin , no ragasztó és semmi kidörzsölés !
Az derék, gratulálok! :-)
És nem fáztál? Azért kérdem mert amit te rendeltél az egy heatgear fölső, ami a vékonyabb, nyárra való verzió, ami inkább hűteni segít sem mint melegen tartani. Ilyenem is van de én most a télire pályázom. Így viszont már az árát is értem, mert a nyári itthon is olcsóbb. Hiába kint a félár, a szállítással együtt sajnos ez is jóval többre jön ki mint itthon.
én 2002 vettem az elsö aláöltözöm saucony termo alsonaci volt azota hála istennek pár tucat van de szükséges, nélkülözhetetlen sajnos elég szegényes itthon a kinálat