navratil

12 éves koromtól 10 évig vízilabdáztam - BVSC, OSC, Debrecen. Talán 25-30 éves korom körül pár évig még hetente 1-2-szer le tudtam menni reggel 6-ra az uszodába 1-1 órát úszni. 25-35 éves korom körül nyaranta MTB-vel bicikliztem évi 4-500 km-t és nagyon örültem a 19-21-es átlagnak. 35 éves koromban egy júliusi szombaton lementem reggel 6-ra két órát teniszezni. Aztán másnap is. Meg másnap is. Lett belőle 10 évig 400+ óra évente, sok amatőr verseny, CsB, pár OB-II-es és OB-III-as verseny. Tavaly talán márciusban lementem squasholni. Aztán másnap is. ..... Azóta tavaly lett vagy 15 amatőr és senior verseny. 2008-ban minden előkészület nélkül elindultam a Tour de Pelso-n. Aztán meg a Tour de Zalakaroson is. 2009-ben már kicsit edzettem is ezekre. 2010-ben már kicsit többet edzettem ezekre. 2011-ben elkezdtem módszeresen edzeni és módszeresen versenyekre járni. Magyar bajnok akarok lenni. Valamiben. A Senior squash mezőny nagyon kemény, a rutinjukat nehéz utolérni. A Senior kerékpáros mezőny nagyon kemény, az aerob kapacitásuk óriási, és a versenyrutinjukról fogalmam sincs, annyira távol vagyok még tőlük. A Senior triatlon és futó mezőny szintén biztosan nagyon kemény. De mindent megteszek, hogy gyorsabban erősödjek fel hozzájuk, mint ahogy beléjük öregszem.

Futás edzések

134 edzés

Összes idő

206:36:13

Távolság

2037.4 km

Tempó

06:05 p/km 9.86 km/h

Úszás edzések

54 edzés

Összes idő

35:12:17

Távolság

100.8 km

Tempó

20:57 p/km 2.86 km/h

Bringázás edzések

93 edzés

Összes idő

209:21:28

Távolság

5160.5 km

Tempó

02:26 p/km 24.65 km/h

Túra edzések

1 edzés

Összes idő

02:30:00

Távolság

12 km

Tempó

12:30 p/km 4.80 km/h

Téli sport edzések

6 edzés

Összes idő

28:00:00

Távolság

160 km

Tempó

10:30 p/km 5.71 km/h

Labdajáték edzések

2 edzés

Összes idő

02:00:00

Erősport edzések

46 edzés

Összes idő

08:45:00

Megmozgatott súly

46 kg

Egyéb edzések

87 edzés

Összes idő

112:14:00

Legfrissebb edzések

Mit? Mennyit? Mikor? Mennyi idő alatt?
csak úgy futottam 13.1 km 2016.06.29 01:02:30
Állóképesség javítás 103 km 2016.06.29 03:53:00
Állóképesség javítás 106 km 2016.06.28 03:43:00
csak úgy futottam 12.5 km 2016.06.27 01:03:00
Verseny 5 km 2016.06.25 00:22:52
Verseny 20 km 2016.06.25 00:41:00
Verseny 0.75 km 2016.06.25 00:14:00
Laza futás 3.5 km 2016.06.24 00:18:00
Vegyes 3.8 km 2016.06.22 01:21:00
Regeneráló tekerés 46 km 2016.06.22 01:41:00